Akárhányszor elolvasok egy szerelmes idézetet, egyre csak az jár a fejemben, hogy azok, akiket megérintett a szerelem, vajon tényleg ezt érzik? Tényleg létezik ez a mindent elsöprő szerelem? Hogy amikor meglátják a másikat, a tenyerük izzadni kezd, a hasukban pillangók röpködnek, és a szívük egyre gyorsabban ver? Na és ha igen.. akkor mi van velem? Hol az én szívem? Én miért nem érzek ezekből semmit? Ahányszor eddig szerettem valakit, szinte fuldokoltam a félelemtől, hogy mi lesz, ha egyszer el fog tűnni az életemből. Vagy épp nem tudtam enni a szomorúságtól. Képtelen voltam aludni, és nem bírtam figyelni órán sem, mert folyton Ő járt a fejemben. Nincsenek pillangók, a szívem sem ver gyorsabban. Akkor mégis mi a neve ennek az érzésnek?
Hiszem, hogy mindannyian okkal érkeztünk erre a világra, hogy minden életnek célja van. Nevetni születtünk, vagy hogy megcsókoljuk azt, akit igazán szívből szeretünk. Hogy kacagjunk, mosolyogjunk, sírjunk.. túllépjünk és túléljünk - elfogadva a rosszat. Nem kell felejteni, de tovább kell lépni, menni előre, jobbra vagy balra, bármerre! Csak menni. A saját utad Te csinálod magadnak, és Te döntöd el, hogy miből építed. Én szeretetből akarom és bátorságból. Meg akarok élni minden pillanatot, amit az élet ad. A legjobb tanács, amit adhatok Neked, csak ennyi: szeress, nevess, láss, élj - és soha ne veszítsd el a reményt :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése